Szombat esti  LÉLEKHANGOLÓ  ♥ ♥ ♥

Az élet végtelenül egyszerű, mégis annyira bonyolultan vagyunk képesek a mindennapjainkat élni. Megfelelések számtalan oldalról és ebben sokszor teljesen elveszünk. A magánélet, a munka, a párkapcsolataink, a gyerekek, az élet megannyi területe, ahol valamilyen elvárással nézünk szembe. Ebbe a történetbe mindenkinek meg akarunk felelni, de elveszünk és nem találjuk önmagunkat. Márpedig ha nem találod saját magad, hogyan vagy képes bárhol is jól érezni magad, teljesítményed növelni, értéket teremteni a körülötted lévő világba és örömmel, boldogan, bőségben élni.

Van szerencsém – nem is szerencse, hiszen a „szerencsénket” mi magunk vagyunk képesek létrehozni és tudatosan keresem – a hasonló értékrenddel, hasonló gondolkodású emberek között minden hónapban egy programban részt venni, mely fókuszában „Én vagyok” –az „ÉN” szó minden egyes résztvevőt jelenti – és az adott beszélgetések alkalmával csak egyvalakire figyelsz, saját magadra. Mit hoz fel belőled, mire irányít figyelmet, mit szükséges megértened? Az önmagunkkal való munka egy egész életen át tart. Ne hidd azt, hogy ha valamit megoldottál, akkor már tökéletesen alkalmazod és tudod. A lélek fejlődése egy folyamatos tanulási folyamaton átívelő hullám. Ez a hullám természetes jelenség és ezt szükséges átélned, ahhoz, hogy tudd mi az, ami előre visz és mi az, ami visszafelé, hátráltat vagy éppen megakaszt.

Igen, nagyon tudatosan szükséges viselkedned ahhoz, hogy képes legyél ezt a folyamatot saját magad érdekében újból és újból megtenni, elemezni és cselekedni. És ennek soha sincsen vége. Néha nagyon nem akarod, mindent megteszel annak érdekében, hogy valahogy kibújj előle. És ha megfutamodsz, senki sem fog számon kérni. Egyet meg kell tanulnod. A saját életed felelőse TE vagy. Nem a szomszéd, nem a kormány, nem a szüleid, nem a gyerekeid és nem a barátaid. A felelősség egyetlen egy emberé, a Tiéd. Amíg ezzel nem vagy képes szembe nézni, nem vagy képes elfogadni és megérteni, tegyél bármit, az életed nem fog abba az irányba elmozdulni, amire igazán vágysz, hiszen más által éled mindennapjaid. A kiindulópont Te vagy. Ha tetszik, ha nem, ez tény és egyetemes igazság.

Az élet végtelenül egyszerű, mégis annyira bonyolultan vagyunk képesek a mindennapjainkat élni. Megfelelések számtalan oldalról és ebben sokszor teljesen elveszünk. A magánélet, a munka, a párkapcsolataink, a gyerekek, az élet megannyi területe, ahol valamilyen elvárással nézünk szembe. Ebbe a történetbe mindenkinek meg akarunk felelni, de elveszünk és nem találjuk önmagunkat. Márpedig ha nem találod saját magad, hogyan vagy képes bárhol is jól érezni magad, teljesítményed növelni, értéket teremteni a körülötted lévő világba és örömmel, boldogan, bőségben élni.

Van szerencsém – nem is szerencse, hiszen a „szerencsénket” mi magunk vagyunk képesek létrehozni és tudatosan keresem – a hasonló értékrenddel, hasonló gondolkodású emberek között minden hónapban egy programban részt venni, mely fókuszában „Én vagyok” –az „ÉN” szó minden egyes résztvevőt jelenti – és az adott beszélgetések alkalmával csak egyvalakire figyelsz, saját magadra. Mit hoz fel belőled, mire irányít figyelmet, mit szükséges megértened? Az önmagunkkal való munka egy egész életen át tart. Ne hidd azt, hogy ha valamit megoldottál, akkor már tökéletesen alkalmazod és tudod. A lélek fejlődése egy folyamatos tanulási folyamaton átívelő hullám. Ez a hullám természetes jelenség és ezt szükséges átélned, ahhoz, hogy tudd mi az, ami előre visz és mi az, ami visszafelé, hátráltat vagy éppen megakaszt.

Igen, nagyon tudatosan szükséges viselkedned ahhoz, hogy képes legyél ezt a folyamatot saját magad érdekében újból és újból megtenni, elemezni és cselekedni. És ennek soha sincsen vége. Néha nagyon nem akarod, mindent megteszel annak érdekében, hogy valahogy kibújj előle. És ha megfutamodsz, senki sem fog számon kérni. Egyet meg kell tanulnod. A saját életed felelőse TE vagy. Nem a szomszéd, nem a kormány, nem a szüleid, nem a gyerekeid és nem a barátaid. A felelősség egyetlen egy emberé, a Tiéd. Amíg ezzel nem vagy képes szembe nézni, nem vagy képes elfogadni és megérteni, tegyél bármit, az életed nem fog abba az irányba elmozdulni, amire igazán vágysz, hiszen más által éled mindennapjaid. A kiindulópont Te vagy. Ha tetszik, ha nem, ez tény és egyetemes igazság.  ? ? ?

„Szívvel, Lélekkel, Szeretettel a TE testi, lelki egészségedért!”

Szeretettel várlak a Vital Soul Esszencia zárt Facebook csoportomba!

Itt csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/groups/296388464175792/